Záró konferencia a HUSK Limes Romanus című projekthez
Sikeres pályázat nyomán több mint 1 millió euróból történtek fejlesztések Izsán. Egyrészt a Kelemantia Római Kori és Néprajzi Múzeum egy teljesen új épülettel bővült, másrészt két római kori őrtornyot is emeltek a község két végén. Napokon belül kiderülhet az is, hogy Kelemantia sorozathelyszínként felkerül-e idén az UNESCO világörökségi listájára.
A Limes Romanus kopogtat az UNESCO ajtaján – 2017-ben ezzel a címmel pályázott sikerrel Izsa község Almásfüzitővel közösen az Interreg V-A Szlovákia–Magyarország Együttműködési Program keretében. Az Európai regionális fejlesztési alapból származó pénzügyi hozzájárulásnak köszönhetően közel 1 millió 60 ezer euróból valósíthatták meg a projektben szereplő fejlesztéseket Izsán, míg Almásfüzitő 780 ezer eurót költhetett. A költségek 10 százalékát az egyes államok, 5 százalékát az önkormányzatok állták.
A beruházás kötődik a két testvértelepülés egy korábbi sikeres pályázatához, melynek során még 2013-ban Izsán létrejöhetett a Kelemantia Római Kori és Néprajzi Múzeum, a Duna túlpartján pedig az Azaum tábor készült el.
A mostani projekt (HUSK Limes Romanus kopogtat az UNESCO ajtaján, kódja: SKHU/1601/1.1/229) keretében ezeket fejlesztették tovább. Almásfüzitőn az Azaum római kori játszótérrel, fűzlabirintussal, interaktív bemutatótérrel, katonai faluval – korhű lakóházakkal – bővült. Izsán pedig a múzeum udvarán egy 1136 négyezetméteres új épületet emeltek Litomericzky Nándor építész tervei alapján, melyben 16 iparművészeti műhelyt alakítottak ki – kettő közülük akadálymentesített. A műhelyekben egyrészt római kori, másrészt hagyományos helyi mesterségeket mutatnak be, az egyes foglalkozások alapjait is elsajátíthatják az érdeklődők. Egy közösségi teret is kialakítottak, konyhával, étkezővel, átriumos udvarral, ahol az iparművészeti műhelyek igényeinek kielégítésére kültéri kemencék is helyet kaptak – ezekben égetik ki a különböző kerámiatermékeket. Ma még csak szervezett módon, különböző rendezvények keretében lehet bekapcsolódni a műhelymunkába – a nyár folyamán szinte megszakítás nélkül gyerektáborok zajlanak itt.
Lényeges és látványos eleme a fejlesztésnek az a két római kort idéző őrtorony is – ezek fikciós alkotások –, amelyeket a község keleti és nyugati végénél, a főút mellett építettek meg. A tornyokba fel is lehet majd menni, azaz kisebb kilátóként is szolgálnak majd. Ráadásul az őrtornyok kellően figyelemfelkeltőek is, így az Izsára érkező autósoknak azonnal jelzik, hogy olyan helyre jönnek, melynek római kori múltja van. A keleti torony az árvízvédelmi gáton vezető Eurovelo 6-os nemzetközi kerékpárút mentén van, így a bringás turistákat is megszólítja.
Az építmények hivatalos átadására augusztus 29-én kerül sor, rétesfesztivál és a parasztolimpia keretében.
